Rosa Luxemburg: Május elseje
Április végén jelent meg a Bázis Könyvek negyedik darabja, Rosa Luxemburg Tömegsztrájkja. Pontosan 40 év után publikált magyar kiadó szöveget Rosa Luxemburgtól, és bár a korábban megjelent kötetek döntő többsége nehezen hozzáférhető, érdemes őket forgatni. Ezek közül az 1960-ban megjelent kétkötetes Válogatott beszédek és írások adja talán a legteljesebb képet az életműről magyar nyelven. Május elseje alkalmából álljon itt ebből a kötetből Rosa 1907-ben publikált, Május elseje című rövid írása, amely a kéthavonta megjelenő Die Gleichheit szociáldemokrata folyóiratban látott először napvilágot.
Május elseje
Május elseje a nemzetközi proletár osztályharc történetének eleven része, és ezért csaknem húsz esztendeje híven tükrözi e harc minden szakaszát, minden mozzanatát. Külsőleg az ünnep csak azonos tartalmú beszédek és cikkek, azonos tartalmú követelések és határozatok állandó monoton ismétlése. Ezért azok, akik csak a dolgok mozdulatlan felületéhez tapadnak és nem érzik ki a viszonyok észrevétlen belső alakulását, azt hiszek, hogy május elseje ismétlődő ünneplése folytán elvesztette jelentőségét, csaknem „üres tüntetés” lett belőle. Csakhogy május elseje azonos külső megjelenési formájában kifejezi a proletárharc változó szívdobogását, együtt él a munkásmozgalommal, tehát vele együtt változik, saját eszmei tartalmában, saját hangulatában, saját feszültségében az osztályharc váltakozó helyzeteit tükrözi.
Május elseje belső történetében három nagy időszakot különböztethetünk meg. Az első években, amikor utat kellett törnie magának, a világ proletárjai feszült várakozással, emelkedett hangulatban köszöntötték. A munkásosztály új fegyvert sorolt be fegyverzetébe, s e fegyverrel végzett első kísérletei fokozták a kizsákmányolt és elnyomott milliók erejének tudatát, harci kedvét. De a másik oldalon a világ burzsoáziáját a legnagyobb félelemmel és mélységes gyűlölettel töltötte el az osztályharc új megnyilvánulása. A nemzetközi szocialista tüntetés gondolatában a burzsoázia a gyűlölt régi internacionálé feltámadó kísértetét látta, azt a bátor kezdeményezést, hogy a munka napját világszerte egyidejűleg megünnepeljék, az egész kapitalista dicsőség lélekharangjának tekintette. Innen az első évek eszeveszett készülődései, így akarták május elseje veszedelmeit brutális rendőri és katonai erővel elhárítani. S a megrémült burzsoázia fegyvert öltött rohamoszlopának élcsapataként Franciaország „szabad köztársasága” rontott először a harcba, csak nyomában a cári abszolutizmus. Az első proletárvért május elsejéért Fourmies-ban ontották 1891-ben; 1892-ben az orosz-lengyelországi Łódźban folyt véres május elsejei ütközet.
De az uralkodó osztályok hamarosan megnyugodtak, és felismerték május elsejének merőben demonstratív jellegét. Másrészt a munkásmozgalomban a főként parlamentáris harc és a politikai és szakmai szervezet nyugodt kiépítésének hosszú szakasza következett. Május elseje születésének éve meghozta Németországban a szocialistaellenes törvény bukását. 1893-ban Belgiumban, 1896-ban Ausztriában a proletariátus kivívta parlamenti képviseletét. A kilencvenes években mindenfelé kibontakozott a szorgos szakszervezeti munka, és a munkásosztály parlamenti képviselete feltartóztathatatlan növekedésnek indult. A parlamenti képviselők útján folyó harc háttérbe szorítja maguknak a munkástömegeknek a tüntetését, a munkáspártoknak minden országban külön folyó pozitív tevékenysége és kiépítése a proletariátus nemzetközi közösségének gondolatát. Május elseje lassanként békés népünneppé válik, amelyet meglehetős lelki nyugalommal szemlél a polgári társadalom.
Ám az utóbbi években látványos eltolódás megy végbe a munkásmozgalom helyzetében. A harcmező felett ismét heves szél süvít. Keleten a nagy orosz forradalom. Németországban a politikai és a gazdasági harcok fokozódása, kiéleződése, átfogó kizárási akció az iparban a munkásság ellen és az összes polgári pártok összefogása a munkásosztálynak a parlamentből való kizárása érdekében. Franciaországban a „radikális” kormány brutális hadjárata a szakszervezetek ellen és elkeseredett bérharcok egész sora. A nemzetközi kapitalizmus idegeskedik, megvadul, agresszívvé válik, mert izgatja a proletárszervezetek tizenöt éves nagyarányú növekedése, megijeszti az orosz forradalom.
És ezzel május elseje számára is új szakasz kezdődik. Kezdetben, az eredeti elgondolás szerint, a tömeg közvetlen megnyilatkozása – a választásokon kívül eddig egyetlen közvetlen politikai akciója – volt, most új tartalommal, új szellemmel telik meg, amilyen mértékben az osztályharc kiéleződése ismét egyre inkább előtérbe helyezi a a proletár tömegeket. Mennél inkább elvitat a reakció, a burzsoázia leplezetlen erőszakuralma minden arasznyi területet a proletár érdektől gazdasági és politikai téren egyaránt, annál közelebb van az az idő, amikor a tömegek maguk veszik kezükbe az irányítást, amikor saját maguknak kell megvédeniük osztályfelszabadulásuk érdekeit. Felkészülni erre az előbb-utóbb óhatatlanul bekövetkező időre, kötelessége és ereje tudatában felvértezni magát erre az időre – ez most a proletariátus feladat, és erre szolgál eszközül május elseje mint a tömeg közvetlen megnyilatkozása. Kivált Németországban impozáns, nagyarányú május elsejei ünneppel kell felelni a szociáldemokrácia január 25-i parlamenti vereségére. A munkástömegek kiáltsák oda a burzsoázia egyesült reakciós tömegének: Ki akartátok túrni képviseletünket a törvényhozó testületekből? Nosza, itt vagyunk magunk, nézzétek, elszántabbak, egységesebbek, harcosabbak vagyunk, mint valaha!
Ugyanakkor újult erővel lép előtérbe május elsejének másik mozzanata is – a munkásügy nemzetközisége. Amíg az osztályharcnak minden országban minimális demokratikus mozgásszabadsága van, s amíg a pozitív munka parlamenti hétköznapja tart, addig a munkásmozgalomban minden állam sajátos környezete, a nemzeti széttagoltság fog érvényesülni. De mihelyt az osztályharc alapvető erői a tőkés társadalom mélyéből a felszínre törnek, mihelyt a harc megközelíti a tömegek és az uralkodó hatalmak összecsapását, újult erővel éled fel az egy és oszthatatlan világproletariátus eszméje. A világ burzsoáziájának május elsejei készülődése ebben az évben is erősen emlékezteti a proletariátust arra, hogy szabadságharca minden országban azonos. De ma a világ munkáshadserege élén az orosz proletariátus áll, a forradalom birodalmának proletariátusa. Se e proletariátus forradalmi harcai, tapasztalatai, problémái – a mi saját jövendő csatáink nagy történelmi iskolája.
A friss új szellő szárnyán érkező idei május elsejét – mint kezdetben – a burzsoázia megint csak gyűlölettel és rettegéssel, a munkástömeg elszánt harci kedvvel fogadja. Ez az ünnep, mely kezdettől fogva proletár-demonstráció volt a nyolcórás munkanap és a világbéke mellett, fokozatosan átalakul a proletárforradalom melletti demonstrációvá. A május elseje nem hanyatlás, hanem nem is sejtett fellendülés felé halad, mert ugyanaz a szélvihar emeli magasra és sodorja magával, amely immár a polgári társadalom felszínét súrolja, s amely a leghevesebb harcokba, de a végső győzelemhez is elvezérel bennünket.
Stuttgart, 1907. május 1.
Nyilas Vera fordítása