Betegség és egészség egy őrült kultúrában – Interjú Máté Gáborral
Részlet a Psychology Today-en Máté Gáborral készített interjúból közelgő The Myth of Normal című új műve kapcsán. A könyv magyar kiadása októberben jelenik meg kiadónk gondozásában.
Mark Matousek: Matek: Azt mondta, hogy a szenvedély egy isteni szikra, a függőség pedig csupán egy láng, amely kialszik. Hogyan definiálja a szenvedélyt?
Máté Gábor: A szenvedély fűt, megvilágít és vezet. A szenvedély felerősít, anélkül, hogy felerősítené az egót – sőt, az egó talán nem is szereti. A szenvedély túl van a szűk énen. Nézd meg például az írás tevékenységét. Általában nem csak magunknak írunk.Szenvedélyünk a kommunikáció, a tanítás, az inspiráció, az ösztönzés, a részvétel. Ez a szenvedély túlmutat az énen.
MM: Mi a különbség a munkamánia és az egészséges szenvedély között?
MG: A buddhizmus nemes nyolcrétű ösvénye a helyes munkáról vagy helyes megélhetésről beszél, ami nem árt az embereknek és nem árt a világnak. Csodálatos dolog szenvedélyesen szeretni a munkádat anélkül, hogy annyira ragaszkodnál hozzá, hogy feladnád a magánéletedet, a fontos kapcsolataidat és a spirituális céljaidat. Ha úgy foglalkozol vele, hogy elérhetetlenné válsz, és az elméd mindig a munkán jár, ártasz magadnak és a körülötted lévőknek. Ha nem mersz elszakadni a munkádtól, akkor függőséggel küzdesz.
MM: Ez a túlzott ragaszkodásra vezethető vissza?
MG: A ragaszkodásnak két jelentése van. Van a másik emberrel való kapcsolat, az a gravitációs ösztön, hogy valaki mással összekapcsolódjunk azért, hogy gondoskodjunk róla, vagy azért, hogy gondoskodjon rólunk. Másképp nem maradunk életben. Aztán ott van a ragaszkodás buddhista értelme, amely ragaszkodás negatív következményekkel jár.Az első fajta ragaszkodás egyszerű, ilyenek az emberi lények. A második pedig akkor történik, amikor ezek a szükségletek nem teljesülnek. Az üresség és a kielégíthetetlen sóvárgás személyes viszonyokban függőséget, társadalmi értelemben pedig kapitalizmust hoz létre.
MM: Kérem, fejtse ki a kapitalizmus és a kielégítetlen kötődési szükségletek közötti kapcsolatot!
MG: A legújabb könyvem egyik pontja, hogy ez a társadalom stresszt okoz a családoknak, szétszakítja a közösségeket, és elszigeteli az egyéneket. Ez a társadalom olyan helyzeteket eredményez, ahol a gyermekek kötődési szükségletei nem teljesülnek.Üresek és éhesek maradnak, és kívülről keresnek dolgokat. Az új könyvem arról szól, hogy egészségünk nem egy privát biológiai jelenség. Ez tükrözi kapcsolatainkat a fogantatástól kezdve, közösségünket és az egész kultúránkat.
A gazdaságunk a hamis szükségleteink kielégítésén alapul, mert a valódi szükségleteinket gyermekkorunkban nem elégítették ki. Egész iparágak épülnek arra, hogy olyan termékeket és tevékenységeket adjanak el nekünk, amelyeknek nincs más céljuk, mint hogy ideiglenesen kielégítsék ezt a kiteljesedési szükségletet. Az egész rendszer azon az elképzelésen alapul, hogy minél többet kapsz, annál boldogabb leszel. A rendszer az ember izgalomban tartásából, stimulálásából indul ki, amely nem egy valós sóvárgás kielégítését szolgálja, épp ezáltal képes függősséggé válni. Ezért, amikor a betegséget vagy a traumát egyéni eseményként próbáljuk megérteni, elszalasztjuk a gyógyulás lehetőségét.
MM: A sóvárgás és a csalódottság érzésének ördögi körévé válik?
MG: Ez a kapitalizmus. A légszennyezés évente több mint kétszer annyi embert öl meg nemzetközi viszonylatban, mint ahányan a Covidban meghaltak. De senki nem tesz semmit ez ellen, mert a légszennyezés nyereséges, míg a Covid a gazdaságot fenyegeti.
John McMurtry kanadai filozófus alkotta meg az „élettőke” kifejezést mindannak leírására, ami az életet javítja. Ebben a társadalomban az élettőke nem számít. Ehelyett egészségtelen ételeket és termékeket adnak el nekünk, amelyek függővé tesznek, majd megölnek – és teszik mindezt a profit érdekében.
MM: Mi a helyzet az egészséges kapitalizmussal?
MG: Olyanról még nem hallottam. Még a faji egyenlőtlenség fogalma is kapitalista találmány. Akkor jött, amikor szükségessé vált az emberek leigázása. Ezt azzal a „magyarázattal” tették, hogy az egyik faj alacsonyabb rendű a másiknál. A kapitalista rendszer a kezdetektől fogva a kizsákmányoláson alapult. A második világháború után volt egy átmeneti időszak, amikor valamivel nagyobb hangsúlyt kaptak a szociális szolgáltatások, a vállalatokat egy kicsit visszaszorították a profit kizsarolását illetően, és létezett erős szakszervezetiség. Azonban ezt a nagyjából 30 éves időszakot Margaret Thatcher és Ronald Reagan neoliberalizmusa egy szempillantás alatt megszakította. Most újra elértük az egyenlőtlenségek szélsős értékeit. Ha megnézzük az amerikai lakosságot, körülbelül 70%-a legalább egy gyógyszert szed valamilyen krónikus betegségre. Véletlen lenne vagy a rendszer eredménye?
Folytatás:
