Leírás
Újra és újra ugyanazon vesztek össze a partnereddel? Az érzelmi viharban egyre nagyobb sebeket ejtetek egymáson, és teljesen elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha is véget tudtok vetni az összetűzéseknek? A jó hír az, hogy nem is kell erre törekednetek, mert a legboldogabb párok között sok a konfliktus. A veszekedések nemhogy természetesek, de elengedhetetlenek a valódi kapcsolódáshoz, a kérdés tehát nem az, hogy veszekedtek-e, hanem az, hogy hogyan veszekedtek: képesek vagytok-e látni és hallani egymást egy vita hevében is, és ezáltal közelebb kerülni a másikhoz.
A könyvből kiderül, mi az öt legnagyobb hiba, amit elkövetünk veszekedés közben, és hogyan küszöbölhetjük ki ezeket. Az elmélet és az esettanulmányok mellett kérdéssorok és gyakorlati feladatok segítenek, hogy felismerjük, miről is veszekszünk valójában; hogy tudatosítsuk, milyen a neveltetésünkből fakadó konfliktuskultúránk, és ez hogyan hat a reakcióinkra; hogyan beszéljünk az érzéseinkről a másik kritizálása nélkül; hogyan fejezzük ki a dühünket nem bántó módon; hogyan hallgassuk meg egymást együttérzően. Egyszóval hogyan tegyük alapvetéssé: a konfliktusok célja nem az, hogy eldöntsük, kinek van igaza, hanem hogy szorosabbra fűzzük a köztünk lévő köteléket.
A párokkal végzett munkánk során mindketten azt fedeztük fel, hogy mindenki a haragot tartja a legszégyenletesebb dolognak – azt, amikor átveszik felette az uralmat az érzelmei. Pedig a haragban nincs semmi szégyellnivaló.
A harag – különösen a női harag, amit a történelem során nagyobb mértékben kellett elfojtani – nem olyasmi, amit kerülni kellene; sőt, a tudáshoz vezető utat is jelentheti. De sajnos az emberek félnek a haragtól. Ugyanakkor minél jobban rettegünk tőle, annál elszigeteltebbé válunk. A mi kultúránkban, ha nagy általánosságban nézzük, a férfiaknak szabad haragot érezniük, olyan érzelmeket azonban nem, amelyek sebezhetőnek mutatják őket. A nők több jogot kapnak a passzívabb érzelmekre – a szomorúságra, a félelemre, az aggodalomra –, de az olyan aktívabbakra, mint a düh, nem.