Leírás
„Minden hazafira jut egy elfelejtett, egy kirekesztett, egy meg nem álmodott.”
A haza nem metafora vagy szimbólum. A haza az a hely, ahol élünk, a szorongató valóság, a tömeg, a hatalom és az egyén egyenlőtlen küzdelmének színtere. Ahonnan az egyetlen kiútnak a menekülés tűnik. Ám ha az emigrációban még a nyelv is elveszik, mi marad a hazánkból, az identitásunkból?
Egy pofon a tornateremben. Egy kórházi trauma. Egy cinikus mosoly a pult mögött. Egy megszégyenülés. Egy idegenné válás. Egy újrakezdés illúziója.
Schilling Árpád első könyvének lendülete felkavar, és arra kényszerít: teremtsük újra a kapcsolatot egy látszólag már teljesen kiüresedett témával.
Azt akarta, hogy más legyen. Ne legyen olyan, mint azok, akik között élt, hogy teljesen másképp jelenjen meg, ne ismerjék föl, higgyék azt, hogy ő egy idegen. Nem ismerik föl az utcán, elmennek mellette, és oda se köszönnek, a régi énje, a közös, már nincs többé, csak ez a teljesen új, ami immunis a régi behatásokra, nem lehet elítélni, sem elárulni, mert nem látszódik, mert annyira idegen, hogy az már láthatatlan.
