Leírás
„Ez a baljósan vidám jövőtlenség volt az anyanyelvünk.”
Mi történik a morális éleslátásunkkal egy olyan korban, amikor a háborút már nemcsak a tudósítók közvetítik, hanem a fejünk felett keringő drónok kamerái is – élőben? És mi a dolgunk, ha számunkra fontos emberek élete kerül közvetlen veszélybe? A könyv személyes és generációs tapasztalatokat összegyúrva keresi a választ arra, hogy milyen belenőni háborúba, elnyomásba, és hogy kell megszokni a kibírhatatlant. Számvetés a hazai közélet fojtogató amoralitásával, kis és nagy élethazugságainkkal és a szolidaritás megmaradt lehetőségeivel. Ha már visszatért a történelem, ideje szembenéznünk a velünk élő démonokkal itt, Kelet-Európában is.
Bele lehet szokni, hogy az eseményhorizontnak, a lehetséges valóság határainak kevés köze van ahhoz, amire addig készültél, amivel a békeidőben számoltál. Ez lett az életed. Még az is lehet, hogy jól bírod, megtalálod a helyed az új szerepedben. Sokakra minden sokk és trauma ellenére felszabadítóan hat, hogy ebben az új univerzumban nem kell értelmet keresni a dolgoknak, mert a halál visszfényében, a veszély letisztultságában egyszerűen van nekik. Mégis néha, akár évek múlva, fel-feltör a tagadás, a düh, az értetlenség. Hogy nem ismerem fel az életemet és benne magamat. Nem választottam.
