Leírás
Hogyan lehetünk boldogok? Hogyan lehetünk elégedettek önmagunkkal és az élettel, miközben valóra váltjuk álmainkat? A boldogság a legtöbb ember számára hírnevet, sikert és gazdagságot jelent. Stefanos Xenakis szerint a boldogság elérésének egyszerű és hatékony módjai is vannak: próbáljunk meg jobb emberré válni, felvilágosult, nyitott, érző és együttérző lényként viselkedni. Mindehhez nem kell más, mint hogy felfedezzük és megértsük a minket körülvevő világ szépségét és nagyszerűségét. Xenakis 102 tanulságos és megható történetben tárja elénk a hétköznapi lét megannyi apró csodáját. Felnyitja a szemünket, hogy rácsodálkozhassunk az életre.
Stefanos Xenakis könyve utat mutat a boldog hétköznapokhoz, ami egyaránt segítség testnek, elmének és léleknek – elragadó történeteivel első görögországi megjelenése óta már számos nyelven, szerte a világon sikerrel hódította meg olvasóit.
Vannak dolgok, amiket tudunk befolyásolni. Azokra kell koncentrálni. És mi mégis olyanokon rágódunk, amiket nem tudunk. Kritizálunk és pletykálunk. Ilyenkor veszítünk.
„Az egyetlen európai ország, ahol Michelle Obama könyvét megelőzi valaki a listán az nem más mint Görögország, ahol az első helyen könyv a Xenakis áll”
The New York Times
A legértékesebb ajándékokat olykor tüskékkel együtt kapjuk, nem díszcsomagolásban.