Leírás
„Az első vízilovat, egy feketegyöngyszínű, másfél tonnás hímet 2009 közepén lőtték le. Két éve szökött ki Pablo Escobar egykori állatkertjéből a Magdalena völgyében, s szabad kóborlásai során ültetvényeket tiport le, itatókat borított fel, halászokat kergetett rémületbe, s egy szarvasmarhatelep bikáira is rátámadt.” – Mikor Antonio Yammara a lapokban egy szökött vízilóról és az utána indított hajtóvadászatról olvas, az emlékek hirtelen visszarepítik az erőszakkal és félelemmel teli ’90-es évekbe: a Medellín-kartell és a kormányerők Bogotá utcáit rettegésben tartó, véres háborújának időszakába.
A leszámolások során Antonio tanúja volt barátja meggyilkolásának, és maga is súlyosan megsérült. Ettől a traumatikus emléktől azóta sem tudott szabadulni – a szorongató múlt egyre erőteljesebben telepszik rá a mindennapjaira, mígnem egy meghívásnak engedve úgy dönt, kideríti, mi állt a tragédia hátterében. Ám miközben elszántan kutatja mások sorsát, tehetetlenül kénytelen szemlélni, amint saját élete darabokra hullik…
Juan Gabriel Vásquez, a kortárs latin-amerikai irodalom egyik legjelentősebb szerzőjének lenyűgöző arányérzékkel megírt regénye megrázó képet fest arról, miként rombolja le a drogkereskedelem a magánéletet és a bizalmat, és hogyan határozzák meg a hétköznapi emberek kapcsolatait és jövőjét a feloldatlan múltbéli tragédiák.
…éppen abban a pillanatban, amikor megfogtam Laverde karját, amikor a kezem a bal könyöke magasságában megragadta a kabátja ujját, megláttam a ránk néző, arc nélküli fejeket, meg a pisztolyt, ami olyan természetes mozdulattal nyúlt felénk, mint egy műkéz acélujja, és láttam a két villanást, hallottam a dörrenéseket, éreztem a hirtelen léghuzatot. Emlékszem, védekezőn felkaptam a karom, éppen amikor hirtelen elnehezült a testem. A lábaim nem tartottak többé. Laverde a földre rogyott, és én vele együtt estem össze, a két test zajtalanul zuhant a földre, s az emberek kiáltozni kezdtek, a fülemben pedig valami állandó zúgás jelent meg.
Diana Matar
