Damon Galgut

Damon Galgut (1963) dél-afrikai író. Pretoriában született és nőtt fel. Első regénye 17 éves korában jelent meg.  Damon Galgut könyvei számos nemzetközi irodalmi jelölést kaptak. A The Good Doctor  2003-ban, az In a Strange Room 2010-ben került be a Man Booker-díj döntősei közé. Végül Az ígéret hozta meg a nemzetközi áttörést számára, amely 2021-ben elnyerte a díjat. A dél-afrikai közvélemény elvárja íróitól, hogy reflektáljanak az ország politikai helyzetére. Galgut nem riad vissza a feladattól, elképesztő őszinteséggel ír hazája aktuális helyzetéről és az apartheid örökségéről. Közben mégis az emberek közti kapcsolatokra fókuszál. Elképesztően őszinte stílusából nem hiányzik a humor sem, így rántja magával teljesen olvasóit.

Jelenleg a dél-afrikai Fokvárosban él. Damon Galgut könyvei középpontjában az emberi érzelmek állnak: gyűlölet, szerelem, vágy, irigység. Írásait olvasva az emberi természet kerül hozzánk közel.

Zarifa Ghafari

Zarifa Ghafari afgán nőjogi aktivista, politikus. 2019 novemberében az afganisztáni Wardak tartomány fővárosának, Maidan Sharnak a polgármestere lett. Ő a legfiatalabb női tisztségviselő az újkori afgán történelemben: huszonnégy évesen nevezték ki.

Polgármesterként Zarifa az afganisztáni nők példaképévé vált. Erőszakellenes feminista aktivistaként felhívást intézett Mike Pompeo amerikai külügyminiszterhez, hogy a tálibokkal folytatott amerikai tárgyalások során biztosítsa a nők jogainak érvényesülését. Az amerikai külügyminisztertől 2020-ban megkapta a Bátor Nők Nemzetközi Díját (International Woman of Courage). 2021-ben az Európai Parlament Szaharov-díjra jelölte, amellyel a gondolatszabadságért küzdők munkáját ismerik el. 

„Ghafari őszintén és szenvedélyesen meséli el élettörténetét, árnyalt és időnként borzalmas betekintést nyújt Afganisztán véráztatta történelmébe… Egy bátor nő hazájáért folytatott harcának kendőzetlen és szívbe markoló leírása.”

Kirkus Reviews

Mariana Enríquez

Mariana Enríquez (1973) argentin író. Munkásságát 2019-ben a spanyol nyelvű irodalom rangos Herralde-díjával ismerték el. Emellett döntőse volt a 2021-es Nemzetközi Booker-díjnak, illetve a Kirkus-díjnak is. Műveit eddig több mint húsz nyelvre fordították le.

Magyarul megjelent művei az Open Books gondozásában: Ágyban dohányozni veszélyes (novellák), A tűz martaléka (regény), Részünk az éjszakából (regény).

Szabó-Bartha Anett

Dr. Szabó-Bartha Anett felnőtt klinikai szakpszichológus. Korábban a Debreceni Egyetemen tanított, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetében egyetemi adjunktusként dolgozik, és számos módszer alkalmazásával gyakorló pszichológusként praktizál. Több tudományos és ismeretterjesztő cikk és tanulmány mellett Démonaink címmel jelent meg kötete Szondy Mátéval közösen.

Csíki Mariann és Labádiné Józsa Mónika

Csíki Mariann óvodapedagógus, mozgásfejlesztő gyermekjóga-oktató, mentálhigiénés szakember, két gyermek édesanyja. Szakdolgozatát gyermekjógából írta, amelyet később két könyv kiadása követett: 2007-ben Gyermekjóga címmel, majd 2017-ben Jóga a boldog gyermekkorért címmel megjelent könyvei Magyarországon több ezer példányban keltek el. Az általa kidolgozott gyermekjóga irányzatot, a Jóga Móka módszert 2007 óta több száz pedagógus sajátított el, és alkalmazza jelenleg is a mindennapi munkájában.

Labádiné Józsa Mónika fejlesztőpedagógus, mozgásterapeuta, két gyermek édesanyja. Csíki Mariannal közösen dolgozta ki a „Mozgásfejlesztés gyermekjógával” elnevezésű módszert. Évek óta részt vesz a végzett gyermekjóga oktatók ilyen irányú továbbképzésében oktatóként. 

 

Kondor Vilmos

A magyar krimi megteremtőjeként is emlegetett Kondor Vilmos 1954-ben született a Rottenbiller utcában. Szegeden végezte egyetemi tanulmányait, majd a Sorbonne-on diplomázott. Első regényével, a Budapest noirral 2008-ban hívta életre a modern magyar krimit. Az azóta Bűnös Budapest-ciklus néven közismertté vált sorozat kötetei tizennégy nyelven olvashatók Amerikától Ausztráliáig, Oroszországtól Franciaországig. 

Bűnös Budapest mobilos kalandjáték

Történelmi kalandregény-sorozata – a Szent Korona-trilógia – közel olyan zajos sikert aratott, mint a kortárs környezetben játszódó rendőrségi krimisorozata Ferenczy Tibor nyomozóval a főszerepben. 

Nem találtam én se ki, se föl semmit, a legkevésbé a magyar krimit. Ott volt az, csak le kellett porolnom, és meg kellett írnom azt a noirt, amit értünk, ami a mienk: sötét sikátorokban botladozó szemétládákról, Parlamentben üldögélő aljas disznókról, söntésekben dülöngélő reményvesztettekről. És arról, aki ebben a szutykos, olajos és ragacsos világban rendet tud és akar is tenni.

Kondor Vilmos a közelmúltig egy nyugat-magyarországi középiskolában tanított, idejét jelenleg gyümölcsöskertjének, az írásnak és az olvasásnak szenteli, hogy még alaposabban bemutathassa a Második magyar köztársaságot.

 

A Finn Krimitársaság 2018-ban a magyar Kondor Vilmosnak ítélte a külföldi krimi díszoklevelét.

Kondor Vilmos Bűnös Budapest című ciklusa 2022-ben bekerült a Cambridge University Press kánonképző Cambridge Companions to Literature sorozatának The Cambridge Companion to World Crime Fiction (A világ krimirodalmának cambridge-i kézikönyve) kötetébe. Részlet a kézikönyvből:

A sorozat az 1920-as és 1930-as évek amerikai noirját adaptálják Európába, ahol ekkor még nem volt noir-hagyomány, és egyúttal át is alakítja azt a demokratizálódás menetrendjének támogatására: míg az amerikai zsáner egy törvénytelenségbe és korrupcióba süllyedt társadalmat ábrázol, a kortárs európai adaptációk a noirt arra használják, hogy a társadalom fasizmusba, háborúba és népirtásba torkolló szétesését mutassák be. Közös vonásuk, hogy a bűnügyi narratívát az európai történelem egy határpillanatának bemutatására használják fel, amely egy bukás előtti, elveszett világot teremt újra.

 

Dominic Sandbrook

1974 októberében született a shropshire-i Bridgnorthban. 1993-ban az oxfordi Balliol College-ba került, ahol történelmet és franciát tanult, és elnyerte a James Gay- és a Kirk-Greene-díjat. Egy évet nyelvi asszisztensként töltött Provence-ban, majd a St Andrews-i Egyetemen történelemből szerezett mesterdiplomát, és a cambridge-i Jesus College-ban doktorált, disszertációjáért neki ítélték a rangos Sara Norton-díjat. Első munkahelyén a Sheffieldi Egyetem történelemtanáraként három évig tanított, ezt követően lett hivatásos író. Kétszer volt az Oxfordi Egyetem Rothermere Amerikai Intézetének vezető munkatársa, 2012 óta pedig a londoni King’s College vendégprofesszora.

 

Bud Spencer

Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli 1929. október 31-én született Nápolyban, a Santa Lucia városrészben. Anyanyelve saját bevallása szerint is a nápolyi olasz, filmjeit is sok esetben nápolyiról olasz nyelvre szinkronizálták hazájában. Nyolc éves korában került be a helyi úszóklubba, és nemcsak a sportban, hanem az iskolában is hamar kitűnt. Az ötödik osztályt átugorva került hatodikba, mindössze tizenhat éves volt, amikor megkezdte egyetemi tanulmányait a Római Egyetem vegyész karán. Tanulmányait végül meg kellett szakítania, mert családjával 1947-ben Brazíliába költözött, ahonnan 1950-ben tért haza. Ebben az évben 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett, az olasz vízilabda válogatottal, pedig negyedik helyet értek el az Európa-bajnokságon. A magyar válogatottal is többször megmérkőzött. 1960-ban kötött házasságot gyermekkori szerelmével, Maria Amatóval, akivel közösen három gyermekük született, Giuseppe, Christine és Diamante. Ekkor már szerepelt reklámfilmekben, de a nagy áttörést első tengerentúli szerződése hozta meg számára, az Isten megbocsájt, én nem című filmmel. Ekkor hagyott fel a sportolással, költözött az Egyesült Államokba és vette fel a művésznevét.

1967 és 1985 között tizenhét filmben szerepeltek közösen Terrence Hill-lel, majd külön utakra tértek. Bud még 2003-ig vállalt filmszerepeket, majd egy 2010-ben készített sorozat kivételével visszavonult a filmezéstől. Már életében az európai filmtörténet egyik sokat emlegetett alakja. Filmjei Európa-szerte, azon belül is elsősorban hazájában, Németországban és Magyarországon legendássá váltak, de az Amerikai Egyesült Államokban sem ismeretlenek.

Bud Spencer könyvei megható öniróniával és őszinteséggel mutatják be az ikonikus filmcsillag életét.

Az Eszem, tehát vagyok felhőtlen szórakozást ígér, Bud ugyanis a világ nagy gondolkodóit, mint Kantot látja vendégül otthonában, az elképzelt beszélgetések mellé olasz ételek receptjeit is mellékei.

A Különben dühbe jövök önéletrajzának első része. Gyermekkorunk hőse, a pofonok nagymestere tőle megszokott humorral mesél kedvenc receptjeiről, sportkarrierjéről, barátságáról Terrence Hill-lel.

A Nyolcvan év alatt a Föld körül élete történetének második része. Színészi karrierje mellett arról is beszámol, hogyan próbálta megvetni lábát az üzleti világban. Sikerei mellett kudarcait sem hallgatja el, de még a legszorongatottabb helyzetet is képes humorral szemlélni.

Az És megint dühbe jövök már egy egészen új kalandba sodorja a filmcsillagot. Bud úgy dönt, hogy ideje kipróbálnia magát az internet világában. Könnyfakasztó kalandok egy olyan szerző tollából, aki önmagán is képes nevetni.

Benjamin Ferencz

Benjamin Ferencz 1920-ban született Erdélyben. Tíz hónappal később családja az Egyesült Államokba költözött, ahol Manhattanben nőtt fel. Ferencz úr gyermekkora óta égető vágyat érzett arra, hogy a globális békéért küzdjön; ugyanez a vágy motiválja őt ma is – 101 évesen. A Harvardon szerzett jogi diplomát, majd a katonaság után büntetőügyész lett. Ő a nürnbergi perek utolsó élő ügyésze. 2017-ben a hágai önkormányzat bejelentette, hogy a Nemzetközi Bíróság székhelye, a Béke Palota melletti gyalogutat „a nemzetközi igazságszolgáltatás egyik vezéralakjáról”, Benjamin Ferenczről nevezték el.

Andreas Englisch

Andreas Englisch (1963) német újságíró, író. Több mint 30 éve Rómában él, a Vatikán ügyeinek tényfeltáró szakértője. Tíz éven át vezette az Axel Springer kiadó római irodáját. 2010 márciusának végéig a Bild és a Bild am Sonntag állandó Olaszország- és Vatikán-tudósítója volt. 2004-ben életrajzot írt a János Pál pápával tett utazásai során szerzett élményeiről. Később Ratzinger korábbi nyilatkozatai alapján tett előrejelzésével hívta fel magára a figyelmet, miszerint XVI. Benedek pápa le fog mondani hivataláról, ami 2013 februárjában be is igazolódott. Az Összesküvés Ferenc pápa ellen c. műve szintén nagy visszhangot keltett a nemzetközi sajtóban: könyvében kivételes részletességgel ábrázolja azt a pápával szemben ellenséges, az egyházba mélyen beágyazott apparátust, ami minden erővel gáncsolja az egyházi korrupció és homofóbia elleni küzdelmeit.