Szentesi Éva
Szentesi Éva 1985-ben született. Első, máig kiadatlan könyvét kilencéves korában írta, amelynek a következő címet adta: Boszorkány a ködben. 2011 óta az írás a hivatása, összesen hat kötete jelent meg.
Szentesi Éva 1985-ben született. Első, máig kiadatlan könyvét kilencéves korában írta, amelynek a következő címet adta: Boszorkány a ködben. 2011 óta az írás a hivatása, összesen hat kötete jelent meg.
Ryan Martin pszichológus, főként a harag, a düh kifejezési formáival és ezek kezelésével foglalkozik. Az Amerikai Egyesült Államokban élő szakember azt kutatja, miért válnak dühössé az emberek, a harag hogyan használható fel produktívan, valamint azt, hogy miként lehet hatékonyan kezelni a dühös embereket, együtt élni velük.
Több mint húszévnyi kutatói, oktatói és klinikai tapasztalataira alapozva írta meg könyvét.
Dimitris Xygalatas antropológus és kognitív pszichológus, a Connecticuti Egyetem Kísérleti Antropológia Laboratóriumának igazgatója. Évek óta tanulmányozza a rítusokat a világ különböző pontjain, ötvözve a néprajzi megfigyeléseket a tudományos kísérletekkel. Több mint száz tudományos cikk után A rítusok ereje az első magyarul is megjelenő könyve.
Manfred F. R. Kets de Vries egyedi szemszögből közelíti meg a vezetés, illetve az egyéni és szervezeti változások pszichológiai dimenzióinak sokat vizsgált témáit. Közgazdasági és pszichológiai ismereteinek és tapasztalatainak felhasználásával a vezetéstudomány, a pszichoanalízis, a fejlődéslélektan, az evolúciós pszichológia, az idegtudomány, a pszichoterápia, a vezetői coaching és a tanácsadás kapcsolódási pontjait vizsgálja.
Kets de Vries gyakorló pszichológus, érdeklődése elsősorban a szervezetirányítás, az életpálya-dinamika, a vezetői stressz, a vállalkozás, a családi vállalkozások, az utódlástervezés, a többkultúrás munkaszervezet irányítása, a csapatépítés, a személyi tanácsadás, valamint a vállalati átalakítás és változás dinamikájának területére irányul.
Több mint ötven könyv szerzője, társzerzője vagy szerkesztője. Kets de Vries vezető amerikai, kanadai, európai, afrikai és ázsiai vállalatok tanácsadója a szervezeti felépítés, átalakítás és a stratégiai emberierőforrás-gazdálkodás témaköreiben.
Nancy Fraser (1947) amerikai feminista filozófus, a New York-i New School professzora, a kortárs kritikai elméletek egyik legismertebb és legfontosabb teoretikusa. Fraser fogalmai és elméletei évtizedek óta megtermékenyítik a nyugati baloldali vitákat. Itthon is ismertek például az igazságosság elosztási és elismerési kérdésekkel kapcsolatos összefüggéseivel, vagy a progresszív neoliberalizmussal kapcsolatos gondolatai.
Tom Hanks Oscar- és Golden Globe-díjas színész, rendező, forgatókönyvíró. 2017-ben jelent meg első novelláskötete Különleges karakterek címmel. A Hamarosan a mozikban az első regénye.
Tiba Imre a hazai kvízkultúra elkötelezett apostola, a Quizard kvízmestere, aki számos televíziós műveltségi vetélkedőben (Az 50 milliós játszma, 500 – az ország géniusza, A Géniusz, Géniuszok Géniusza) szerepelt óriási sikerrel.
Ódor Lajos szlovákiai magyar közgazdász, egyetemi oktató, Szlovákia miniszterelnökének és Pénzügyminisztériumának volt tanácsadója, 2023-ban Szlovákia miniszterelnöke, egyben az ország első magyar származású kormányfője. Számos könyv szerzője.
Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus, a Gyermekpszichológus BLOG szerzője, két gyerek édesanyja. Gyermekkórházi munkája mellett közösségi oldalain és a Magabiztos Szülők Klubjában abban támogatja a szülőket, hogy gyerekük legfőbb szakértőivé válhassanak.
Benjamín Labatut (1980) a hollandiai Rotterdamban született, tizennégy éves kora óta Chilében, Santiagóban él. A debütálását kísérő elismeréseket 2013-ban a Santiago Város Irodalmi Díja követte, a nemzetközi áttörést azonban az Amikor nem értjük többé a világot című regénye hozta el.
Magyarul szintén az Open Books gondozásában jelent meg a MANIAC című regénye, amely Neumann János alakját kelti életre.
Labatut számára a valós események szentek, ám ezeket az írói fantázia segítségével szűri át szereplői tudatán. Mesterien ötvözi a tudománytörténetet az elbeszélő prózával és a drámai monológokkal. Műveiben a szellem mélységei izgatják, a tudás tűzhányójából feltörő hol építő, hol pusztító erők dinamikája.
Iratkozz fel hírlevelünkre és mi azonnali kedvezményt küldünk neked vásárlásodhoz, valamint elsőként értesítünk új könyveinkről, akcióinkról és különleges eseményeinkről!
Ha most feliratkozol, első rendelésedhez ajándék könyvet küldünk!