Andreas Englisch

Összeesküvés Ferenc pápa ellen

Talán az emberek kíváncsiak lesznek, milyen volt a világ, amikor Jorge Mario Bergoglio, Szent Péter 265. utóda ült a pápai trónon, s talán megőrzi a történelmi emlékezet, hogy a harmadik évezred elején ez az argentin férfi pápaként azért harcolt, hogy a „boldogok a békességben élők” legyenek.

A katolikus egyház egyik legrégebbi imája a bűnvallás, a Confiteor. Eredetileg a papság szentmisére való felkészítését szolgálta, később a mise állandó részévé vált, és a mai napig még a nem keresztények is ismerik belőle legalább az egyik híres formulát: „mea culpa”. Mindazonáltal még a Vatikán sem szívesen ismeri el a bűnösséget. Különösen, ha a Vatikáni Állam területén elkövetett bűncselekményekről van szó.

2021. július 27-én kezdődött egy olyan büntetőper az egyházi pénzek sikkasztása kapcsán, amilyet Róma még soha nem tapasztalt. Giovanni Angelo Becciu bíboros a történelem során először áll a vatikáni bíróság elé. Rajta kívül még tíz embert vádolnak azzal, hogy több millió eurós egyházi pénzeket játszott el. És ezúttal a pápai állam mindent jól akar csinálni. Így Olaszország egyik legjelentősebb ügyésze, Giuseppe Pignatone vezeti a tárgyalást. A most 72 éves férfi a szicíliai maffia, a Cosa Nostra elleni nyomozásairól vált híressé.

„Sokszor eszembe jut, hogy egyszer majd valaki ott fog állni Ferenc pápa képmása előtt, kezében egy maroknyi mozaikkővel, a római Szent Pál-bazilika homlokzata alatt, ahol Szent Pétertől kezdve minden pápát megörökítettek egy mozaikképen. És ekkor ez alá a kép alá is odakerül az évszám, ameddig Ferenc pontifikátusa tartott.

És mi lesz utána? Vajon mit gondolnak majd az emberek az első olyan pápa képe előtt állva, akit Ferencnek hívtak? Talán azt, hogy ő volt az első, aki az amerikai kontinensről jött? Vagy hogy ő volt az első jezsuita atya, akiből pápa lett? Vagy hogy ő volt az, akinek köszönhetően az egyház kapott még egy esélyt? Akinek az egyház a felemelkedését köszönhette?

Vagy a konzervatívok fognak ott állni, és némi rosszallással néznek annak a pápának a képére, aki az első harcot vezette az egyházon belül a jobboldal ellen? És ujjal fognak mutogatni rá, hogy ő volt az, aki egy válságban lévő egyház élére érkezve csak siettette annak hanyatlását?

Esetleg azt gondolják majd, hogy az igazságosabb globalizációért való fáradozása, visszatérése a názáreti Jézushoz egyszerűen megkésett volt? Tudni fogják egyáltalán, milyen keményküzdelmet kellett vívnia belső ellenzékével?”

 

Ungváry Krisztián Kiugrás a történelemből

A magyar kiugrási kísérlet – Megjelent Ungváry Krisztián új könyve

Sokan és sokszor feltették már a kérdést, mi lett volna…
Kondor Vilmos filmsorozat

48 óra alatt csapott le egy producer – Filmsorozat lesz Kondor Vilmos új regényéből

Még csak múlt csütörtökön jelent meg Kondor Vilmos Második magyar köztársaság című regénye, egy neves filmes producer azonban máris aláírt a szerzővel a megfilmesítésről. 
Suzanne Simard - A fák föld alatti hálózata

A fák föld alatti hálózatai

Suzanne Simard tudta, hogy felfedezéseinek köszönhetően megváltoznak majd az emberek fákkal kapcsolatos nézetei, és rámutatott, hogy a fák nemcsak versenytársak, de együtt is működnek egymással.