A vadászat általánosságban a hatalom, illetve a múlt es a jelen közti áttűnések jelképe. E könyv alapállítása és kiindulópontja az, hogy a vadászat a magyar elitek életében erősebb, szorosabb kötelék, mint akármelyik ideológia.
A politika sohasem csak a saját valóságában létezett, nem csupán tárgyalások, alkuk, fondorlatok, cselvetések, hanem személyes tapasztalatok, hétköznapi életérzések, mindennapos és nem mindennapi történetek egyvelege is. A vadászaton keresztül megmutatható a hatalom lélektana. Az uralmi elit soha nem egyszerűen csak a hatalom igézetében él, hanem annak a varázslatnak a rabja, amely azt mindenkor körül veszi. Ennek része a fényűzés, a lakomák, a kastélyok vagy a vadászat is.

A vadászat története átkalauzol minket a 20. század történelmén, az egymást követő korszakokon. Horthy Miklós kereste a népszerűséget: szívesen mutatta magát a közvélemény előtt rátermett politikusnak és rettenthetetlen vadásznak. Környezetének a tagjai tudták róla, hogy szenvedélyesen cserkel, és próbáltak a közös vadászatokon a közelébe férkőzni. Horthy úgy vélte, hogy a vadászmeghívások révén a diplomáciában is el lehet érni olyan sikert, amit más úton-módon nem. A kormányzó udvari vadászatai a korabeli uralmi elit életének a legfontosabb eseményei közé számítottak. Rákosi Mátyás, mint szinte minden mást, a legjobb vadászati lehetőségeket ugyancsak meg akarta magának szerezni, és hamarosan meg is kaparintotta őket. Először kisgazda politikustársait szorította ki a hatalomból és a vadászatból, majd végül saját elvtársait. Idővel egyes-egyedül maradt a terepen. Később a pártfőtitkárnak meg kellett tapasztalnia azt, hogy a hatalom törékeny, s nemcsak megszerezni és megszeretni lehet, hanem elveszíteni és megsiratni is. Kádár János a hatalom éveiben a vadászatot arra használta fel, hogy ezáltal szabályozza a környezetét, és felügyelje a kádereket. Szinte kényszeres következetességgel élte a mindennapjait. Egy idő után Kádár azonban már hajdani szenvedélyében sem lelte örömét, s ereje, sőt kedve sem volt ahhoz, hogy a vadásztársaságát személyesen irányítsa. Hatalom és jelképe azóta sem vált el egymástól: a vadászat ma is a politika nyers eszenciája.

A hatalmasok Magyarországon amellett, hogy mindig is vadásztak, egyenlőtlenségen, igazságtalanságon, részvétlenségen és személyes önzésen alapuló rendszereket építettek. Voltak olyan pillanatok a magyar történelemben, például az első, a második vagy a harmadik Magyar Köztársaság idején, amikor úgy tetszett, hogy a politika más lesz attól fogva. S bár sokszor úgy tűnt, hogy az önzés végre leteszi a fegyvert, újabb és újabb politikus-vadászok léptek színre.

A vadászat történetén keresztül általában is úgy tetszik, mintha a mindenkori magyar uralmi elitnek csak egyetlen hagyománya lenne. Mintha ugyanaz a folyó sodorta volna magával a különböző korszakok politikusait, és amikor úgy látszott, hogy apadó vizű patakká sorvadt, sőt már szinte kiszáradt a medre, még akkor sem tudtak kilépni a partra.