Leírás
1971-ben Goldstein Balázs fiatal, ambiciózus rendezőként csöppen a Filmhíradó kulisszák mögötti világába. Azt hiszi, az igazság nyomába eredhet, de hamar rá kell döbbennie: itt a valóságot nem rögzítik, hanem megalkotják. A szakma mesterfogásai között nemcsak a vágás, hanem a manipuláció is alapvető eszköz – bakanccsal roncsolt „archív” felvételek, statisztákkal újrajátszott jelenetek, gondosan elhelyezett narrációk segítik a megfelelő „valóság” megformálását.
Goldstein egy másik kezdő rendezővel, a szeszélyes és csillogóan tehetséges Pierre-rel barátkozik össze, akivel versengve igyekeznek kiismerni a vén híradós rókák trükkjeit. Amikor azonban elkészíti első saját riportját – egy ártatlannak tűnő történetet a zálogház világáról –, az váratlanul a politika legfelsőbb köreit is felbőszíti. A filmet rendszerellenes provokációnak bélyegzik, kirúgás helyett azonban két rutinos ügynököt állítanak rá, akiknek egyetlen feladata: ássanak elő róla, amit csak lehet…
Gárdos Péter önéletrajzi ihletésű regénye egyszerre ironikus korrajz és személyes visszatekintés, egy felnőtté válás története a propaganda és a manipuláció világában. Hihetünk-e a saját szemünknek? Meddig tart a valóság, és hol kezdődik a fikció? Miközben Gárdos tükröt tart az elnyomó rendszerek torz világának, számos, ma is égető kérdést vet fel a hatalom és a képek, a média és az azt fogyasztók viszonyáról.
A padlót teljes terjedelmében elborította többszáz méternyi filmtekercs, méghozzá abból is a legérzékenyebb fajta: a negatív. Az anyag, amelyet a széltől is óvni illett, hogy meg ne sérüljön, hiszen erről készítették később a számtalan pozitívot. Tekeredett, fordult, nyújtózkodott ez a celluloidszalag minden irányba, néhol, nem találva már helyet, felgyűrődött, hurkokat írt le, és a nyitott ajtón beáramló léghuzatban sziszegett, akár Ká, az óriáskígyó.
– Voilà! – büszkélkedett Antos, és látva habozásomat, elém tülekedett hordóhasával.
Bumszli bakancsával betrappolt, mit sem törődve azzal, hogy min lépeget. Levegőt is alig mertem venni.
És elkezdett körbekolbászolni a szobában. Fütyörészve battyogott, testének jókora súlyát direkte ráeresztve a filmnegatívra, ami fájdalmasan meg-megreccsent a bakancsa talpa alatt. Mikor látta, hogy még mindig kővé meredve bámulom a küszöbön, megállt, és nevetni kezdett.
– Tudod, mit csinálok én most, öcsém?
– Nem. Nem tudom.
– Archiválok!
