Leírás
Talán szellem vagyok, nem is kellene élnem, járkálok itt, mint egy kísértet, és halálra rémisztem a szerencsétlen orvosokat.
Tíz évvel ezelőtt legyőzte a rákot, és megírta küzdelme harcias, diadalmas naplóját. De mi történik akkor, ha a háború nem ér véget az első csata megnyerése után? Mi marad a hősmítoszból, ha a szörnyeteg kilenc év tünetmentesség után újra felébred?
Szentesi Éva immáron a szabadságharcos és megmondóember ünnepelt, ám valójában fojtogató páncélját levetve ír kiújult betegségéről. Újraértelmezi önmagát és mindazt, ami vele történt –nem csupán az elmúlt évtizedben, hanem egész élete során. Kíméletlenül őszinte, zsigeri számvetést készít a test kiszolgáltatottságáról, a gyászról és a generációkon át hurcolt traumákról.
A Míg a halál nem választ a leszámolások könyve. Leszámolás az illúziókkal, a toxikus nyilvánossággal és a rák legyőzhetőségének mítoszával. De egyben a megérkezés könyve is: egy letaglózó, egyszerre líraian gyönyörű és dokumentarista pontosságú vallomás arról, hogyan köthetünk békét a törékenységében is makacs sorssal és tökéletlen, sebezhető önmagunkkal.
Csontsovány vagyok, összehúzom a zakómat a derekamon, lóg rajtam a nadrág, amióta újra jelen van a rák, két számot fogytam, sápadt vagyok, menni se tudok rendesen. Várom, hogy a professzor átfussa a jelentéseket, a szövettant, a műtéti anamnézist. Most először fojtogat a sírás, mióta visszajött a rák, szabályosan reszketek. A professzor felnéz a papírokból: engedje meg, hogy elismerjem azt, ahogyan beszél erről a betegségről. Elbőgöm magam, orvostól ilyen visszajelzést nem kaptam még, végigzokogom, amíg ismerteti az újfajta terápiát. Ha alkalmas vagyok az immunterápiára, azt fogok kapni, kemóval kiegészítve. Összeszorul a torkom, ugyanaz a koktél, mint kilenc évvel ezelőtt, amitől négykézláb másztam ki a kórházból.
