Leírás
Minden újszülött egyszer jön a világra. Ezért nekünk, szülőknek és szüléssegítőknek, mindössze egy lehetőségünk van arra, hogy ezt az alkalmat a csoda és a meghatottság, ne pedig a trauma emléke övezze. Ismerjük fel, hogy nem lehet az erőszak alkalmazása a szülés során bevett gyakorlat, hiszen a baba és környezetének kapcsolata a szereteten, a békességen és a kötődésen alapszik.
Robin Lim a köldökzsinór-elvágás késleltetését, illetve a Lotus-szülést, azaz a baba és a méhlepény háborítatlan egységét tekinti a békés és szeretetteljes szülés legkívánatosabb módszereinek, amit nemcsak történeti és kulturális, de élettani szempontokat is figyelembe véve alaposan körüljár. A tudomány is lassan visszaigazolni látszik azt, amit a népi hagyományok és saját tapasztalatai alapján már felismert: a lehető leggyengédebb és legkevesebb beavatkozással járó szüléskísérés hozza a legcsodásabb élményt a kicsinek és az egész családjának.
A magyar közönség először az On the Spot születésről szóló évadában ismerhette meg a világhírű bábát, Robin Limet. Cseke Eszter és S. Takács András a film készítése során olyan közel került hozzá, hogy második gyermekük születésekor Balira utaztak, hogy a szülés és a gyermekágy időszakát Lim bábáskodása mellett tölthessék. Ez az út vezetett oda, hogy Robin Lim Gyermekágy című könyve után a Várandósság, majd ez a kötet, a Bölcs születés is eljuthat a magyar olvasókhoz.
Robin Lim amerikai bába, író és költő, emberi jogi aktivista, nyolc gyermek édesanyja és egyre több unoka nagymamája. Több mint tízezer kisbabát segített már a világra. Klinikáin társaival a nap huszonnégy órájában küzd az anyák és gyermekeik biztonságáért. Áldozatos munkájáért elnyerte a CNN Év Hőse díjat.
Köszönettel tartozunk Robin Limnek azért, mert rámutatott arra, hogy micsoda érdektelenség övezi az emberi méhlepényt kultúránkban.
Robin Lim könyve az emberi méhlepényről nem is lehetne aktuálisabb.
Michel Odent
Ez a szép és érdekfeszítő könyv időtlen olvasmány, amelynek minden szüléssel kapcsolatos könyvtárban ott a helye. A szerző tudományos kutatásokat, jógafilozófiát, folklórt, rituálét, pszichológiát, bábabölcsességet, antropológiát és spiritualitást egyaránt érintő lenyűgöző utazásra invitálja az olvasót, aki örömmel fedezi majd fel, hogy ez az óda a méhlepényhez egyben útmutató is a szülés harmadik és negyedik szakaszához: a placenta megszületéséhez és ahhoz a közvetlenül a szülést követő értékes, hormonokban és szeretetben úszó időszakhoz, amellyel kapcsolatban a nemzetközileg elismert „gerillabába,” Robin Lim azt javasolja, hogy ne szakítsuk meg csak úgy a köldökzsinór elvágásával és a baba és a méhlepény szétválasztásával. A mű ragyogóan rávilágít a hormonokban gazdag méhlepény csakraként, az anya és baba közötti spirituális és fizikai átmenet helyszíneként betöltött jelentőségére. Robin költői tisztelettel idéz fel ősi bölcsességeket, miközben empirikusan megalkotja, felfedezi és újraértelmezi a méhlepénnyel és köldökzsinórral kapcsolatos elfeledett, gyakran elképesztő és életmentő hatású praktikákat és szertartásokat. Az alapos kutatás, a gyakorlati megfigyelés és a kultúrákat elfogadó világnézet, amely merészeli a szeretetet az emberi egészség és túlélés szempontjából létfontosságúnak tekinteni, részletes útmutatást adnak azokhoz a tiszteletben és az emberi testbe és lélekbe vetett hitben gazdag módszerekhez és rituálékhoz, amelyek segítenek önmaga teljességében megélni a kisbaba megszületését.
Eden Gabrielle Fromberg, oszteopata, az Amerikai Szülész-Nőgyógyász Kongresszus és az Amerikai Homeopátia Intézet tagja
Döntő mennyiségű bizonyíték támasztja alá, hogy a szülészeti ellátás során „jó gyakorlat” az a holisztikus, beavatkozást nem igénylő modell, amely a természetes folyamatokat támogatja. Vajon megengedhetjük-e magunknak, hogy tovább halogassuk az anyák, az újszülöttek és a szoptatás védelmére irányuló (globális léptékű) erőfeszítések megkezdését?
Mary Kroeger, diplomás ápolónő és bába
A Bölcs születés könyv az On the Spot születésről szóló sorozatának következő része.