Leírás
Bajban vagyunk. A napjaink krízise minden területen fokozódik. A bénító adósságok, a bizonytalan munka és a veszélyben lévő megélhetés; az elapadó közszolgáltatások, az összeomló infrastruktúrák, a faji alapú erőszak, a halálos járványok és a szélsőséges időjárás. A növekvő egyenlőtlenségek, kizsákmányolás és kiszolgáltatottság idején, mikor az árufetisizmus és a cinizmus tort ül, érdemes a kor küzdelmeihez felvértezni magunkat intellektuális munícióval. A Bázis Könyvek ebben próbál segíteni, és arra vállalkozik, hogy megteremtse a párbeszéd és a megoldáskeresés alapjait.
- Guy Debord:A spektákulum társadalma
Az európai baloldali radikális hagyomány egyik fő művénél kevés provokatívabb szöveg született a huszadik században. Az új fordítás számos jegyezettel igyekszik Debord gondolatait hozzáférhetőbbé tenni. - Erik Olin Wright: Hogyan legyünk antikapitalisták a 21. században
Erik Olin Wright tömören és világosan érvel a 21. századi szocialista fordulat szükségessége mellett, kiáltványa pedig túlmutat a manapság divatos ideológiai és identitáspolitikai szövegeken. - George Orwell: Miért írok?
Orwell megalkuvást nem ismerő, zsigeri morális érzék által vezérelt politikai írásaival vált a 20. század egyik legnagyobb esszéistává. Az igazságtalanság elleni fáradhatatlan küzdelem megkapó szövegeket szült, amelyeknek egy vékony, ám igen fontos szeletét kínálja e kötet. - Rosa Luxemburg: Tömegsztrájk
Rosa Luxemburg egyszerre védelmezte a mozgalom elméletét a torzításoktól, és fáradozott azon, hogy megtalálja az elmélet valódi alkalmazási módjait. Jelen írását is a cselekvés vezérli. A Tömegsztrájknak merőben új szerepet tulajdonít, amely nem a parlamenti küzdelmek ellentéte, hanem a politikai jogokért folyó harc egyik fontos fegyvere. - Henry David Thoreau: A gyaloglásról
Gyaloglás közben, körülvéve az élet nyersanyagától, mikor a legelevenebb övez, mikor átcsúszik a természet az én határán, akkor elérhetünk egy pillanatnyi kapcsolatot azzal, ami vad, és nem emberi. Ez a vadság, ez az életelv mindenhol ott van, bennünk is, a városainkban is, a társadalmunkban is.
- Nancy Fraser: Kannibál kapitalizmus
Nancy Fraser a Kannibál kapitalizmusban feltérképezi a tőke falánk étvágyát, válságpontról válságpontra követve azt, az ökológiai pusztulástól a demokrácia összeomlásáig, az etnikai erőszaktól a gondoskodó munka leértékeléséig. Ezek a válságpontok a Covid19-ben érték el tetőpontjukat, amely precedens segíthet elképzelni azt az ellenállást, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy véget vessünk ennek az önpusztító hajlamnak. - Benjamin, Walter A műalkotás a technikai reprodukció korában
Walter Benjamin életművén belül úgy bolyongunk, akár egy nagyvárosban, melynek utcái szerteágaznak, egymásba tekerednek, váratlanul véget érnek, hirtelen sugárutakká válnak, majd szűk sikátorokká zsugorodnak. És ahhoz, hogy egy nagyvárost megismerjünk, nem elég egy-egy kerületét meglátogatni – Benjamin gondolatvilágának értelmezéséhez is egyben kell látnunk, mit gondol a médiáról, a kultúra termeléséről, a kapitalizmusról, a technika társadalmi hatásairól, a színház feladatáról, a városokról vagy épp az irodalomról. - Freire, Paolo Az elnyomottak pedagógiája
Abban az elnyomó kapitalista rendszerben, amelyben élünk, azok szólhatnak a legkevesebbet, akik a legkeményebben dolgoznak. Az elnyomók fenntartják a szó monopóliumát, az elnyomottaknak pedig meg kell küzdeniük azért, hogy hallassák a hangjukat. A kizsákmányoló társadalmakra jellemző elnyomás leküzdéséhez az oktatás az eszköz, hogy az elnyomottakat felvértezze arra, hogy a tudás néma befogadása helyett felismerjék és megkérdőjelezzék helyzetüket.