Leírás
Csíkszentmihályi Mihály nagysikerű könyve rávilágít arra, miként emelkedhetünk felül evolúciós örökségünkön, és válhatunk tudatos formálóivá kaotikus világunknak, hogy a harmadik évezredben harmonikusabb, élhetőbb bolygót teremtsünk magunknak.
Felelősek vagyunk jövőnk alakulásáért, és ez alól a felelősség alól nem bújhatunk ki azzal a kifogással sem, hogy a sors vagy a véletlenek határozzák meg a jövőt. A szerző szerint azok a genetikailag kódolt személyiségjegyeink, amelyek az evolúció során hatékonyan segítették emberré válásunkat és szaporodásunkat, mára az életünket és a világot veszélyeztető tényezőkké váltak. Ám ha képesek vagyunk a fejlődési folyamat aktív és tudatos szereplőivé válni a saját életünk és a világ tekintetében egyaránt, az nem csupán örömmel tölt el, de értelmet is ad életünknek. A világhírű magyar származású pszichológus nagysikerű Flow című könyve a tökéletes élmény pszichológiájával ismertette meg az olvasót. A fejlődés útjai az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásokra és legsürgetőbb feladatokra igyekszik felhívni a figyelmet, mindvégig hangsúlyozva, hogy a világ kiteljesítéséhez elsősorban önmagunkon keresztül vezet az út.
A mai kultúra túlságosan sok passzív és értéktelen szórakozást kínál. Ennek is nagy szerepe van abban, hogy a flow csak ritkán fordul elő a hétköznapokban. Egy eszményi társadalomban az emberek faragnának, szőnének, programoznának, festenének, történeteket mesélnének, énekelnének, táncolnának, és nem lenne szükség annyi hivatásos művészre az emberek szórakoztatásához.
“Rendkívül hasznos forrás az előttünk álló világról való gondolkodáshoz,
és ahhoz, hogy hogyan tudjuk azt jobb irányba befolyásolni.”
Robert N. Bellah
„Csíkszentmihályi ebben a rendkívül bölcs könyvében azt állítja, hogy a genetikailag programozott viselkedésmódok, amelyek egykor segítették az embereket az alkalmazkodásban és a szaporodásban, ma a túlélésünket fenyegetik.”
Publishers Weekly