Még több a szerzőről
Cikkek, interjúk
Bud Spencer
Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli 1929. október 31-én született Nápolyban, a Santa Lucia városrészben. Anyanyelve saját bevallása szerint is a nápolyi olasz, filmjeit is sok esetben nápolyiról olasz nyelvre szinkronizálták hazájában. Nyolc éves korában került be a helyi úszóklubba, és nemcsak a sportban, hanem az iskolában is hamar kitűnt. Az ötödik osztályt átugorva került hatodikba, mindössze tizenhat éves volt, amikor megkezdte egyetemi tanulmányait a Római Egyetem vegyész karán. Tanulmányait végül meg kellett szakítania, mert családjával 1947-ben Brazíliába költözött, ahonnan 1950-ben tért haza. Ebben az évben 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett, az olasz vízilabda válogatottal, pedig negyedik helyet értek el az Európa-bajnokságon. A magyar válogatottal is többször megmérkőzött. 1960-ban kötött házasságot gyermekkori szerelmével, Maria Amatóval, akivel közösen három gyermekük született, Giuseppe, Christine és Diamante. Ekkor már szerepelt reklámfilmekben, de a nagy áttörést első tengerentúli szerződése hozta meg számára, az Isten megbocsájt, én nem című filmmel. Ekkor hagyott fel a sportolással, költözött az Egyesült Államokba és vette fel a művésznevét.
1967 és 1985 között tizenhét filmben szerepeltek közösen Terrence Hill-lel, majd külön utakra tértek. Bud még 2003-ig vállalt filmszerepeket, majd egy 2010-ben készített sorozat kivételével visszavonult a filmezéstől. Már életében az európai filmtörténet egyik sokat emlegetett alakja. Filmjei Európa-szerte, azon belül is elsősorban hazájában, Németországban és Magyarországon legendássá váltak, de az Amerikai Egyesült Államokban sem ismeretlenek.
Bud Spencer könyvei megható öniróniával és őszinteséggel mutatják be az ikonikus filmcsillag életét.
Az Eszem, tehát vagyok felhőtlen szórakozást ígér, Bud ugyanis a világ nagy gondolkodóit, mint Kantot látja vendégül otthonában, az elképzelt beszélgetések mellé olasz ételek receptjeit is mellékei.
A Különben dühbe jövök önéletrajzának első része. Gyermekkorunk hőse, a pofonok nagymestere tőle megszokott humorral mesél kedvenc receptjeiről, sportkarrierjéről, barátságáról Terrence Hill-lel.
A Nyolcvan év alatt a Föld körül élete történetének második része. Színészi karrierje mellett arról is beszámol, hogyan próbálta megvetni lábát az üzleti világban. Sikerei mellett kudarcait sem hallgatja el, de még a legszorongatottabb helyzetet is képes humorral szemlélni.
Az És megint dühbe jövök már egy egészen új kalandba sodorja a filmcsillagot. Bud úgy dönt, hogy ideje kipróbálnia magát az internet világában. Könnyfakasztó kalandok egy olyan szerző tollából, aki önmagán is képes nevetni.