Az emberi lélek legfinomabb rezdüléseit vizsgálja F. Várkonyi Zsuzsa új regénye

F. Várkonyi Zsuzsát nem kell bemutatni a közönségnek: bár a neves pszichológus viszonylag későn, csupán számos szakkönyv után, 2004-ben jelentette meg első regényét, a Férfiidők lányregényét, az azonnal zajos közönségsikert aratott. A regényt 2019-ben filmesítette meg Akik maradtak címmel Tóth Barnabás, és a két traumatizált holokauszttúlélő, egy fiatal lány és egy középkorú orvos meglepő és felkavaró barátságáról szóló film hatalmas nemzetközi elismerésben részesült: 2020-ban felkerült az Oscar-díj tízes rövidlistájára „a legjobb nemzetközi játékfilm” kategóriájában.

A Férfiidők akkor még kislány főhősének, Klárának a sorsát követhetjük tovább a szerző új regényében, a Béke voltban. A regény persze önmagában is élvezhető kerek egész: Klára immáron felnőtt nő, aki megküzdött démonaival, szakfordítóként dolgozik, és kézben tartja az életét, míg a regény másik főalakja, az orvos Zoltán traumatikus válás után harcol fia láthatásáért.

Miután Klára és Zoltán egy véletlennek köszönhetően megismerkednek, szinte azonnal érzik, hogy az életben egyszer adódó lehetőséget jelent számukra a másik. Klárában azonban győz a hideg racionalitás, és a kettejük közti korkülönbség miatt „visszaadja Zoltán szabadságát” – megfosztva őt a boldogságtól, amiről azt hitte, végre megtalálta.

Hogyan alakul a két, látszólag össze nem illő ember és családjaik sorsa a hetvenes évek Budapestjén? Mekkora bátorság kell, hogy elfogadjuk önmagunk vágyait és gyarlóságait, és hiteles életet élhessünk? Mit adhat egymásnak két ember szerelmesként, barátként, családtagként? Hol rejlik a boldogság kulcsa: a másikban vagy önmagunkban?

Vajon mivel bilincseli le olvasók ezreit, mihez ért annyira F. Várkonyi Zsuzsa? A szerző szakmájára gondolva egyáltalán nem meglepő a válasz: az emberi lélekhez. Finom rezdülések, játszmák, tudatalatti motivációk – és emellett a gyógyulás számtalan útja, akár magunkban, akár a másikban keressük. Ezért olyan jó olvasni ezeket a regényeket: érződik, hogy a szerző mennyi szeretettel és empátiával fordul szereplői felé. Minden sorából süt az a hit, hogy még a legkegyetlenebb traumákból is vezet út a gyógyulás felé: hittel, elszántsággal, nyitottsággal képesek lehetünk rá, hogy újra és újra felépítsük önmagunkat, és olyan életet élhessünk, amilyet szeretnénk. Igazi kuriózum, hogy a könyv utolsó fejezetében F. Várkonyi Zsuzsa saját gyógyítói krédóját írja meg a holisztikus gyógyítás kapcsán.