Edith Eva Eger

Edith Eva Eger 1927-ben született Kassán, amely születésekor még Csehszlovákiához tartozott. Gyermekkorában balettozott és gimnasztikázott, tagja volt a Magyar Olimpiai Csapatnak. 1942-ben a magyar kormány új zsidóellenes törvénye miatt kizárták a csapatból, 1944 márciusában nővérével és édesanyjával együtt a kassai gettóba kényszerítették. Áprilisban egy téglagyárba vitték, majd májusban innen került Auschwitzba, ahol édesanyját megölték. Több koncentrációs tábort is megjárt, többek között Mauthausent is, ahonnan halálmenetre küldték az 55 kilométerrel arrébb lévő Gunskircheni táborba. 1945-ben az amerikai hadsereg szabadította fel a tábort, Edie-t először halottnak hitték, egy katona vette észre, hogy valaki mozog a holttestek között. Mindössze 32 kilót nyomott, tífuszos volt és több egészségügyi problémával küzdött.

Edie édesapját és vőlegényét is elvesztette Auschwitzban, Madga nővérével először egy hadikórházba kerültek, majd visszaköltöztek Kassára. A kórházban ismerkedett meg későbbi férjével Éger Bélával. 1949-ben a kommunista fenyegetések miatt úgy döntöttek, elhagyják Magyarországot, és az Amerikai Egyesült Államokba költöztek. Sokáig nem beszélt a vele történtekről, és a háborúban szerzett pszichés traumákról.

A hatvanas években barátságot kötött Viktor E. Frankl pszichiáterrel, aki terapeutája és mentora volt egyszerre. 1978-ban szerzett diplomát klinikai pszichológiából a Texasi Egyetemen, ezt követően praktizálni kezdett La Jolla városában, illetve tanított a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen. Philip Zimbardo ösztönzésére 2017-ben publikálta A döntés című első könyvét. 2022-ben a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Edith Eva Eger könyvei segítséget nyújtanak mindenkinek, aki elveszettnek érzi magát az élet útvesztőiben.

Még több a szerzőről

Iratkozz fel hírlevelünkre és mi azonnali kedvezményt küldünk neked vásárlásodhoz, valamint elsőként értesítünk új könyveinkről, exkluzív tartalmainkról és híreinkről.