Dr. Máté Gábor: Normális vagy – Könyvbemutató

Dr. Máté Gábor Normális vagy című könyvének bemutatója
A könyvbemutató során közreműködik: Palya Bea és Fullajtár Andrea
***

Dr. Máté Gábor, magyar származású, Kanadában élő orvos forradalmi könyvében feltárja, hogy miközben a nyugati világ büszkén tekint az egészségügyi szolgáltatásaira, egyre több a krónikus beteg, és romlik a népesség általános egészségi állapota. Az Egyesült Államok lakosságának majd hetven százaléka szed legalább egy, több mint a fele pedig két receptre kapható gyógyszert. Kanadában az emberek húsz százalékának magas a vérnyomása, Európában ez a szám már meghaladja a harminc százalékot. A kamaszok között szédítő tempóban terjednek a lelki betegségek. Beteg a társadalmunk vagy talán ez így normális?

Máté Gábor több mint negyven éve dolgozik orvosként, munkája során ébredt rá, hogy amit normálisnak gondolunk, az korántsem az. Figyelmen kívül hagyjuk a trauma és a stressz ártalmas hatásait, valamint a modern élettel járó összes olyan feszültséget, amely rátelepszik a testünkre és a lelkünkre, illetve az egészségünket károsítja. A rendelkezésünkre álló számtalan jól képzett szakember és különleges, modern eszköz sem segít rajtunk. A nyugati orvoslás nem a teljes embert nézi, nem törődik vele, hogy mit művel a stressz a szervezetünkkel, az immunrendszerünkkel és az érzelmi egyensúlyunkkal.

Máté Gábor megmutatja, mi tesz minket igazából beteggé, felfedi az egyén és a közösség hanyatló állapota közötti összefüggéseket, és együttérzéssel vezeti olvasóit az egészség és gyógyulás labirintusában.

A test lázadása világhírű szerzője eddigi legátfogóbb és legteljesebb könyvében a betegségek valódi okait kutatja, miközben éles kritikát fogalmaz meg a minket körülvevő mérgező világról, és utat mutat az egészség és a gyógyulás felé.

A Normális vagy című könyv bemutatója során Dr. Máté Gábor előadását követően válaszol a közönség kérdéseire is, majd az est végén dedikál. Kötetei a helyszínen is kaphatók lesznek. 

****

Az eseményről a szervezők vagy az általuk feljogosított harmadik személyek kép-, és hangfelvételeket készíthetnek, amelyeken nézőként feltűnhetnek a jegyvásárlók. 

A jegyet a helyszínen kinyomtatva, vagy mobilon, jól láthatóan kell bemutatni a beléptetés során. Kapunyitás 18:30-kor.

A kiemelt jegyet vásárlók a színpadhoz legközelebbi sorokban foglalhatnak helyet.

Helyszín: Várkert Bazár, 1013 Budapest Ybl Miklós tér 2-6, 

Időpont: 2022. október 6., 19:00

****

Helyfoglalás érkezési sorrendben. 

A jegyvásárlókat megajándékozzuk egy 25%-os kedvezményes vásárlásra feljogosító kuponnal, melyet vagy az openbooks.hu oldalon, vagy az esemény helyszínén tudnak felhasználni Máté Gábor Normális vagy című új kötetének megvásárlása során.

UPDATE: A HELYSZÍNI NORMÁL ÉS KIEMELT JEGYEK ELFOGYTAK

Kövesd az eseményt online, exkluzív videóközvetítésünkkel, 4 helyszíni kamerával!

Iratkozz fel hírlevelünkre és mi azonnali kedvezményt küldünk neked vásárlásodhoz, valamint elsőként értesítünk új könyveinkről, exkluzív tartalmainkról és híreinkről.